×
2026. 08 12.
Szerda
Klára
Belföld

A cél a nyugdíjak fenntartható emelése

2020.06.03 - 08:28
Megosztás:
A cél a nyugdíjak fenntartható emelése
Az a célkitűzésük, hogy „a gazdaság teljesítőképességének arányában” emeljék a nyugdíjakat — nyilatkozta hétfő este a Digi 24 televízió műsorában Ludovic Orban miniszterelnök, aki hozzátette: — a 40 százalékos emelés a Szociáldemokrata Párt (PSD) által jó előre felállított csapda.

Azt mondta: egyelőre nem tudja megmondani, mennyi nyugdíjemelést bír el a gazdaság. A kormányfő „fölöslegesnek” nevezte a nyugdíjemelést, ha azt utólag nem lehet finanszírozni. Úgy fogalmazott: „eljátszhatnák” azt, mint a PSD, hogy emelik a nyugdíjakat, „elengedik” az inflációt, s utólag kiderül, hogy valójában az emelt nyugdíjjal kevesebbet lehet vásárolni, mint azzal a pénzzel, ami az úgynevezett emelés előtt volt, de ezt nem szeretnék.

Úgy véli: „normális gazdasági körülmények között” igen nehéz 40 százalékkal emelni a nyugdíjakat. Szerinte ez a PSD által előre kihelyezett csapda, amely azt szolgálja, hogy a szociáldemokraták vissza tudják szerezni választási tőkéjüket, amennyiben kicsúszna a kezükből a hatalom. Arról biztosította az időseket, hogy a nyugdíjak a „valós gazdasági eredmények alapján” fognak nőni, és megpróbálják ezt úgy megoldani, hogy az „az életszínvonal emelkedéséhez vezessen”.

A kormányfő számítása szerint a nyugdíjak 2021-ben 52 milliárd, 2022-ben 83–84 milliárd lej plusz kiadást eredményeznek, amelyet az állami költségvetésből kell finanszírozni. Azt mondta: akkor emelik a nyugdíjakat, amikor a kormánynak olyan adatok állnak a rendelkezésére, amelyekre „ténylegesen” alapozni lehet.

CNAS: a kisnyugdíjasoknak nyújtott egyszeri támogatást nem veszik figyelembe a 90%-os gyógyszerárkedvezményre való jogosultság megállapításakor
A kisnyugdíjasoknak januárban nyújtott egyszeri támogatás nem befolyásolja a 90 százalékos gyógyszerárkedvezményhez megszabott felső jövedelemhatárt - hívja fel a figyelmet az Országos Egészségbiztosítási pénztár (CNAS).
4,8 millió nyugdjas, 1567 lej nyugdíj
2022 december végén 4.844.072 nyugdíjasa van Romániának, az átlagnyugdíj értéke 1567 lej - derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) pénteken közzétett adataiból.
Csúszik a nyugdíjak kézbesítése
Néhány napos csúszással, 2022. január 6-án kezdi el a nyugdíjak kézbesítését a Román Posta, mivel az országos nyugdíjpénztár a jövő hónapban a szokásosnál később kezdi utalni az ehhez szükséges pénzt.