×
2026. 08 12.
Szerda
Klára
Belföld

A nagy nyitások napja: június 1.

2020.05.28 - 16:41
Megosztás:
A nagy nyitások napja: június 1.
Június 1-jétől megnyitnak a teraszok, nem kell nyilatkozat a településelhagyáshoz, beindul a nemzetközi közúti és vasúti forgalom, lehetnek szabadtéri előadások, és „mehetünk napozni”.

A korlátozásokon való lazítás második fejezetéhez közeledünk, s bár a romániai koronavírus-járvány görbéje nem laposodott látványosan, június 1-jétől (kissé frivol megfogalmazásban: gyermeknapi ajándékként) sokkal több mindent tehetünk, mint eddig.

A lazításokat Klaus Iohannis államfő ismertette csütörtökön — s mint ahogy a járványhelyzetben elhangzott nyilatkozatok esetében már megszokhattuk, a bejelentések közül több „kissé szellősen” (sokféle értelmezésnek vagy apróbb szigorításnak helyet hagyva) volt megfogalmazva.

De lássuk a konkrétumokat: hétfőn megnyitnak a vendéglők, kávézók teraszai, de az asztalokat legalább két méter távolságra kell elhelyezni egymástól, és egy asztalnál nem foglalhat helyet 4-nél több vendég (kivéve, ha családtagok), a pincérek pedig értelemszerűen kesztyűben-maszkban szolgálják ki őket.

Nem kell többet nyilatkozatot kitölteni, amikor elhagyjuk lakótelepülésünket, azaz teljesen szabadon jöhetünk-mehetünk bárhová, és lehetőség lesz szabadtéri előadások megtartására is, legtöbb 500 fős közönség részvételével, amelynek tagjai székeken foglalnak helyet, a fizikai távolság és a higiéniai előírások betartásával.

Ugyancsak június 1-től beindul a nemzetközi közúti és vasúti forgalom — az viszont nem volt pontosítva, hogy csak román állampolgárok vagy mindenki számára (jelen pillanatban bizonyos kivételektől eltekintve külföldi állampolgárok nem léphetnek be Románia területére), és a hazatérők továbbra is házi elkülönítésbe kell vonuljanak, ha magas fertőzöttségű országból érkeznek. Kezdődhetnek a sportversenyek és -rendezvények is, szigorúan csak szabadtéren — ám itt sem volt pontosítva, hogy profi vagy amatőr sportolók (esetleg mindkét kategória) számára, hogy a baráti társaságok délutáni focimeccsét már ne is említsük.

És „mehetünk napozni” — de hogy hova, azt még nem lehet tudni. A plázs kifejezést ugyanis kimondottan a tengerparti homokos fövenyre használják, s ilyen értelemben csak a tengerpart „nyílik meg”. Más értelmezésben — hiszen napozni csak a kék ég alatt lehet — a megfogalmazás azt takarja: megnyitnak a szabadtéri strandok/medencék. Nos, június 1-jéig kiderül majd ez is.

Szabó Kinga Mária

Orban: egy 'normális Romániában' az lenne a becsületes gesztus, ha Klaus Iohannis lemondana tisztségéről
Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egykori elnöke szerint egy 'normális Romániában' az lenne a becsületes gesztus, ha Klaus Iohannis államfő lemondana tisztségéről.
Munkamegbeszélésre ült össze Iohannis elnök és a kormány illetékesei az aggasztó járványadatok miatt
Munkamegbeszélés kezdődött a Cotroceni-palotában Klaus Iohannis államfő, valamint a kormány illetékesei között a Covid-19 járvány kezeléséről.
Az Enel csoport képviselőivel találkozott Iohannis elnök
A Cotroceni-palotában fogadta kedden Klaus Iohannis elnök az Enel csoport küldöttségét, amelyet Francesco Starace vezérigazgató vezetett.