×
2026. 08 11.
Kedd
Zsuzsanna, Tiborc
Belföld

Az állam finanszírozást biztosít az óvodába íratott, 2-3 éves kor közötti gyerekeknek is

2020.07.22 - 06:09
Megosztás:
Az állam finanszírozást biztosít az óvodába íratott, 2-3 éves kor közötti gyerekeknek is
Elfogadta kedden a szenátus plénuma azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében az állam finanszírozást biztosít az óvodába íratott, 2-3 éves kor közötti gyerekeknek is. A jogszabály a tanügyi törvényt módosítja.

A törvényjavaslat indoklása szerint jelenleg kevés az országban a bölcsőde, és a létező bölcsődék zöme is nagyvárosokban található, kistelepüléseken gyakorlatilag nem működnek ilyen intézmények. A 2-3 éves kor közötti gyerekek szülei így kénytelenek voltak óvodába íratni gyermeküket, noha az eddig hatályos törvény nem biztosított finanszírozást ennek a korosztálynak. A most megszavazott jogszabály kiterjeszti az óvodás gyerekeknek járó állami finanszírozást a 2 és 3 év közötti korcsoportra is.

Az érintett korosztály egyébként kis létszámú, az intézkedés költségvetésre gyakorolt hatása elenyésző, a szükséges összeg fedezhető a tanügyminisztérium jelenlegi büdzséjéből - olvasható az indoklásban.

A szülők kifejezett kérésére, a helyek számának keretein belül, a legalább kétéves gyermekeket fel lehet venni az óvodai oktatásba, biztosítva az állami költségvetésből a megfelelő alapfinanszírozást - szögezi le a jogszabály.

A tervezetet a képviselőház korábban már hallgatólagosan elfogadta, a szenátus volt a döntő törvényhozói fórum a kérdésben.


AGERPRES

Módosult a közigazgatási törvénykönyv, egységes lesz a közalkalmazottak jogállása
Egységes lesz a közalkalmazottak jogállása - döntött kedden a kormány.
Kihirdette az államfő a 2022-es államháztartási törvényt
Kihirdette kedden Klaus Iohannis államfő a 2022-es állami költségvetés és az állami társadalombiztosítási költségvetés törvényét.
Cikkelyenként elfogadta a parlament szerda éjjel a 2022-es államháztartási törvény tervezetét
A képviselőház és a szenátus együttes plénuma cikkelyenként elfogadta szerda éjjel a 2022-es költségvetés tervezetét és a fő-hitelutalványozók büdzséjét tartalmazó függelékeket. A végső szavazást csütörtökre ütemezte be a parlament.