Az autizmus nem betegség, hanem egy állapot

— Az ENSZ kezdeményezésére április 2-án tartják az autizmus világnapját, így áprilisban kicsit több figyelem irányul a betegségre. Mit gondol, mi az, amit mindenkinek tudnia kell az autizmusról?

— Fontos kiemelnünk, hogy az autizmus nem betegség, hanem egy állapot, mely végigkíséri az így született gyermeket egész életén keresztül. Ma már a modern diagnosztika „autizmus spektrumzavar” címszó alatt jelöli a valamilyen autisztikus jeggyel, szimptómacsoporttal bíró megjelenési formákat. Ez egy széles skála, amelyen megtalálható a pervazív fejlődési zavartól kezdődően, az atipusos autizmuson, az Asperger-szindrómán keresztül valamennyi tiszta és kevert forma és ezeknek többféle változata. Semmiképp nincs könnyű helyzetben a szakember, mikor fel kell állítania az autizmus diagnózisát, ez hosszú időt, megfigyelést, speciális pszichopedagógiai, pszichológiai és logopédiai vizsgálatok elvégzését igényli. Mindenképp előny némi tapasztalat ezeken a területeken, hogy minél pontosabb és szakszerű véleményt tudjunk mondani, valamint terápiás lehetőséget ajánlhassunk az elkeseredett szülőknek. Mint említettem, sokféle megjelenési formája ismeretes az autizmusnak, a lényeg, hogy minél hamarabb felismerjük a helyzetet, ezáltal hatékonyan be tudunk avatkozni célzott terápiás módszerekkel.

— A szülők mikor gyanakodhatnak arra, hogy gyerekük autista? Milyen jelek utalhatnak erre?

— Három olyan terület van, ahol megnyilvánulhatnak az árulkodó jelek: a beszédfejlődés, a játéktevékenység és a szociális kapcsolatok alakulása. Általában két-három éves kor között debütálnak az autizmus jelei, zömében ekkor jelennek meg és erősödnek fel. Ha ezen területek bármelyikén bizonyos furcsaságokat, bizarr megnyilvánulásokat, zavart, eltérést, lemaradást tapasztal a szülő vagy az óvodapedagógus, azonnal tanácsos szakemberhez fordulni. A korai diagnózis minden sikeres terápia záloga.

— Kihez forduljanak a szülők, ha felmerül az autizmus gyanúja?

— Mint említettem, a legcélszerűbb szakpszichológus-pszichopedagógus-logopédus szakember véleményét kikérni, hisz csak akkor építhetünk fel egy jól működő, szakszerű és hatékony terápiás tervet, ha már felállítottunk egy megbízható diagnózist. Tudjuk, honnan hová tartunk, mik a céljaink, mit akarunk elérni. Természetesen ez a terápiás munka a szülő, a család bevonásával történik, egyén-, gyermekközpontú célok meghatározásával.

— Szatmár megyében van-e megfelelő kezelési, terápiás lehetőség az autista gyerekek számára?

— Szatmár megyében minden szülő számára elérhetők a megfelelő diagnosztikus eszközökkel felszerelt szakrendelők. Van állami és egyre több magánszférában praktizáló szakember. Itt kiemelném a családorvosokkal, neuropszichiáterekkel való együttműködés fontosságát, mely kooperáció segíti a feltárandó eseteket.

— Amennyiben beigazolódik a gyanú, és felállítják a diagnózist, mire számíthat a szülő? Képes lesz csemetéje az önálló életre?

— Erre a kérdésre egyértelmű igennel vagy nemmel aligha lehet válaszolni. A terápia mindenképp hasznos és hatékony. Kivétel nélkül minden gyermek fejleszthető, életminősége jelentősen javítható. Természetesen esettől, annak súlyosságtól is függ, hogy ki milyen szintig képes fejlődni. Sok esetben a fejlesztő terápiák hatására sikerül az autonómia olyan fokára eljutnia a gyermeknek, fiatalnak, majd felnőttnek, mely képessé teheti őt az önálló életvitelre, életvezetésre. Ez minden aggódó szülő óhaja, nem titkolt vágya.

— Hogyan látja, a társadalom mennyire fogadja el az autistákat, a speciális nevelést igénylő gyerekeket? Ezt azért is kérdezem, mert a napokban történt Szatmárnémetiben az a szomorú eset, hogy egy anyukát és autista gyerekét kiküldtek egy használtruha-boltból, mivel a gyerek egy kicsit hangoskodott.

— Tapasztalatom szerint az elfogadással nincs semmi baj, nem volt ez irányban semmilyen rossz tapasztalatom. A szülőknek talán jobban fel kellene mérniük, hogy a gyermekük számára bizonyos irritáló helyzeteket lehetőség szerint kerüljenek — például ilyenek lehetnek a zajos, zsúfolt helyek —, hisz ők ismerik a legjobban a gyermekeik viselkedését. A fent említett esetről nem hallottam, de kétlem, hogy tisztában lehettek azzal a ténnyel, hogy egy autista gyerekről van szó. Talán csak egy „neveletlen” gyereknek nézték, és a szüleit okolták emiatt. Ilyen helyzetekkel inkább találkozom, de itt is felvetődik azért a szülői felelősség kérdése.

Sógor Beáta