×
2026. 08 11.
Kedd
Zsuzsanna, Tiborc
Belföld

Befejezi a rádiózást Vágó Piros

2018.05.04 - 13:32
Megosztás:
Befejezi a rádiózást Vágó Piros

Vágó Piros úgy döntött, hogy maga mögött hagyja rádiós pályafutását, és új kihívásokat keres.

Piros 22 évig volt rádiós műsorvezető, de már két évvel ezelőtt érezte, hogy nem azzal a lendülettel rádiózik, ahogy korábban, így arra jutott, hogy maga mögött hagyja rádiós pályafutását. 2000-ben, 2001-ben megválasztották legnépszerűbb női rádiósnak, éveket húzott le a Danubiuson, a Class FM-en, bő egy éven át pedig a Sláger FM műsorvezetője volt, ott tavaly év végén mondott fel. Elmondása szerint egy ideje már nem érezte magát olyan energikusnak, s ezért döntött úgy, hogy inkább nem kínozná a hallgatókat. Vágó Piros arról is beszélt, hogy A Konyhafőnök című műsor hatására a gasztronómia felé kezdett el kacsingatni, új kihívásokat keres.