Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) továbbra is számít hagyományos szövetségeseire, Tőkés Lászlóra, a Fideszre, az erdélyi Magyar Polgári Pártra (MPP) és a Székely
Élesen bírálta az Európai Unió vezetőit pénteken Eugen Teodorovici pénzügyminiszter, aki szerint Brüsszelt csak a nyilatkozatok szintjén érdekli az állampolgárok
186-ra emelkedett az influenza miatt elhunyt betegek száma - közölte az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő
Kárpát-medencei középiskolák, egyházi közösségek 13 és 19 év közötti fiataljai pályázhatnak utazási támogatásra, hogy részt vegyenek Ferenc pápa június
Az Államelnöki Hivatal az AGERPRES hírügynökségnek megerősítette, hogy Klaus Iohannis államfő kedden tanácskozásra hívta a civil szféra képviselőit az igazságügy