Meghökkentő eredményeket hozott egy frissen készült felmérés: a románok nagy része, ha választhatna, a börtönviselt fociklubtulajdonosra, Gigi Becalira hasonlítana
Eddigi információik alapján 160 csendőr vett részt a pénteki kormányellenes tüntetésen elrendelt bevetéseken - közölte szerdán az ügyben vizsgálódó fővárosi
Vasárnaptól nyolc napon át a Kolozsvári Magyar Napok rendezvényei foglalják el Erdély fővárosa központi utcáit, tereit - jelentették be a szervezők egy kedden tartott
Több mint kilencszáz résztvevővel kezdődött el kedden este a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT), a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye legnagyobb
Liviu Dragnea pártelnök lemondását és az általa háttérből irányított Viorica Dancila miniszterelnök leváltását szorgalmazta kedden Ecaterina Andronescu
Őrizetbe vettek Romániában egy 32 éves, Ilfov megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a román diaszpóra pénteki demonstrációján, a rendbontók és csendőrök
Szerdától ötnapos vakációra mennek a közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnapokkal kötötte össze - a Romániában hivatalos munkaszüneti napnak