Súlyos a helyzet Romániában, emberek halálát okozza az influenza, amely ellen továbbra is oltással lehet a leghatékonyabban védekezni — hangsúlyozta egy sajtótájékoztatón
A román haditengerészet szervezésében megrendezett egyik legnagyobb hadgyakorlat kezdődik hétfőn a Fekete-tengeren, az Egyesült Államok, Franciaország, Georgia,
Ellenségesen fogadták szombaton Vona Gábort, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjét Marosvásárhelyen, ahol a politikus utcai fórum keretében próbált párbeszédet
Önvédelmi és vészhelyzet-túlélési technikákat, valamint speciális kommunikációs tanfolyamokat is szerveznek, és természetesen szaksegítséget is nyújtanak
Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszternek az orvosok és asszisztensek bérének emeléséről szóló nyilatkozata kissé megtévesztő, hiszen a valóságban kizárólag
A tavaly bíróság elé állított személyek 35 százaléka ellen a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt emeltek vádat - hangsúlyozta a legfőbb ügyész