Koronavírus-járvány ide, koronavírus-járvány oda, idén márciusban kevesebben haltak meg Romániában, mint tavaly márciusban. A 2019-es márciusi adatok 22 889 elhunytról szólnak, a 2020-as márciusi adatok pedig 22 591 elhunytról.
Suceava megyében, Bukarestben és Neamţ megyében van a legtöbb koronavírusos beteg, 3472, 1687, illetve 845 - derül ki a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) csütörtöki tájékoztatásából.
A legutóbbi tájékoztatás óta 198 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, és ezzel 17.585-re nőtt a fertőzöttek száma - közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Több mint 187 ezer hívást fogadtak a szükségállapot alatt a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatásra létrehozott zöldszámon - jelentette csütörtökön a Különleges Távközlési Szolgálat (STS).
Egy új rendelettel hatályon kívül helyezték azt a kitételt, hogy legfeljebb 10 diák lehet egy tanteremben, sőt, már kézfertőtlenítőt sem kell kihelyezni az osztályok bejáratainál.
Mivel a parlament módosította a veszélyhelyzetről szóló kormányhatározatba foglaltakat, késhet a rászorulóknak szánt ingyenes védőmaszkok kiosztása - jelentette ki szerda este Ludovic Orban miniszterelnök.
Közzétette a fogyasztói árak változására vonatkozó méréseinek eredményét az Országos Statisztikai Intézet (INS), és bár úgy érezhetjük, hogy sokat romlott a pénzünk tavalyhoz képest, a lej vásárlóereje csak 2,7 százalékot romlott.
A kormány prioritásként kezeli a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak kifizetését, és utóbbiakat a valós lehetőségek függvényében fogják emelni - nyilatkozta szerda este Ludovic Orban.
Május 21-én, csütörtökön 6 órától megnyílik a Csanálos–Vállaj átkelő is — tudatta közleményében a Román Határrendészet. A trazitlehetőségek is bővültek, az autóbuszokat és kisbuszokat is átengedik, közölte a magyar rendőrség.