Főleg az olaszokkal kereskedelmi viszonyt ápoló cégek és alkalmazottaik fogják megsínyleni a járványügyi intézkedések negatív hatásait, már most is érezhető
Olyan platformot hoztak létre romániai vállalkozók, amelyen keresztül a hazai orvosoknak és kórházaknak igyekeznek segíteni azzal, ami éppen készleten van náluk
Magyarország minden nap közép-európai idő szerint 21 és hajnali 5 óra között lehetővé teszi, hogy a Nyugatról hazatérő román állampolgárok a magyar hatóságok
Javaslatcsomagot nyújtott be a Romániai Magyar Közgazdász Társaság az RMDSZ Gazdasági Tanácsának, amelyben konkrét igényeket fogalmazott meg, amelyek a vállalkozásokat
A fuvarozó vállalatok normális körülmények között folytathatják tevékenységüket, az áruforgalom folytonossága biztosítva lesz - mondta Ludovic Orban miniszterelnök
Az állami költségvetésből fizetik a koronavírus-járvány miatt kényszerszabadságra küldött munkavállalók juttatását - jelentette be a szerdai, videokonferencia-rendszerben
Az RMDSZ szerint hat hónappal el kellene halasztani a júniusban esedékes önkormányzati választásokat, jelenleg ugyanis a lakosság egészségének védelme és a koronavírus-járvány