A Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy döntött, hogy nem jelenik meg az új kormány beiktatásáról döntő parlamenti szavazáson - közölte kedd este Viorica Dăncilă
Ludovic Orban kinevezett miniszterelnök úgy nyilatkozott: olyan kormányt fog vezetni, amelyre a szakértelem, becsület, feddhetetlenség, a közszolgálat iránti elkötelezettség,
Befejeződött a beszerzési eljárás az újszülöttosztályokra szánt inkubátorokra, amelyekkel 140 szülészetet fognak felszerelni, jelentette be kedden tartott
Minden, nehéz körülmények között ledolgozott év után négy hónappal csökken a nyugdíjkorhatár - az erről szóló törvénytervezetet kedden egyhangúlag szavazta
A 2020-as évtől kezdődően az inflációnak megfelelő mértékben nő a gyermeknevelési pótlék - az erről szóló törvénytervezetet kedden fogadta el a képviselőház,
Medvét távolítottak el a hétfőről keddre virradó éjszaka a csendőrök egy tusnádfürdői vendéglő közeléből; a környéken lakókat a Ro-Alert rendszeren keresztül