A katonai búvárok megtalálták vasárnap délelőtt annak a férfinak a holttestét, aki szombaton kimentett Olimpon két gyereket a vízből, ő maga azonban nem tudott kijönni
Az indiai Zangláig tartó hétezer kilométeres gyalogútra indult vasárnap Nagyenyedről Kőrösi Csoma Sándor 200 évvel ezelőtti útját felidézni egy erdélyi újságíró
Szeptember 1-jén kezdődik a Tengerpart mindenkinek program idei kiadása, amelynek keretében a csúcsszezonhoz képest akár 70%-os kedvezménnyel lehet nyaralni a Fekete-tenger
Nem a Velencei Bizottság, hanem minden ország törvényhozása dönti el, hogy összeférhető-e a bírói és az igazságügy-miniszteri tisztség - állapítja meg a Legfelsőbb
Bármikor sor kerülhet kormányátalakításra, ha valamelyik miniszter nem teljesíti a kormányprogramot - jelentette ki pénteken késő este Konstancán Viorica Dăncilă,
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) szerint "elkeserítően alacsony" azoknak a külföldön élő román állampolgároknak a száma, akik regisztráltak eddig a www
Kelemen Hunor lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség államfőjelöltje a novemberi elnökválasztáson - döntötte el pénteken Marosvásárhelyen a Szövetségi