×
2026. 08 12.
Szerda
Klára
Belföld

Egyszerűsített autós ügyintézés

2020.07.15 - 09:38
Megosztás:
Egyszerűsített autós ügyintézés
Marcel Vela aláírta azt a rendeletet, amelyik, miután megjelenik a Hivatalos Közlönyben és hatályba lép, nagyban megkönnyíti az autók forgalomba íratását, illetve forgalomból való törlését.

Egyből a vevő nevén gurulhat ki az autó a gyárudvarról, vagy az autókereskedés udvaráról egy friss, érvényesítésre váró miniszteri rendelet szerint. Marcel Vela belügyminiszter az ügyintézést szeretné egyszerűsíteni és az Országos Gépjárműbejegyzési és Jogosítványkibocsátó Igazgatóságnál (DRPCIV) a sorokat lerövidíteni ezzel. A vásárló nevére úgy kerülhet az autó, hogy a procedúrát az eladó maga folytatja le, ehhez közjegyző előtt írt felhatalmazásra lesz szüksége, a névre kerülési költségeket pedig minden bizonnyal a vevő állja majd. Hasonló könnyítések bevezetését tartalmaz még a rendelet, az autók forgalomból való törlését és az ideiglenes rendszám megszerzésének folyamatát illetően, mert ezeket a szolgáltatásokat digitalizálná a belügyi tárca. A rendelet lehetőséget biztosítana arra is, hogy egy jármű regisztrációs igazolásáról másolatot elektronikus úton is ki lehessen adni és lehessen digitálisan kérni azt is, hogy az eladott autó rendszámát a régi tulajdonos megtartsa. De hogy ezeket a szolgáltatásokat ilyenformán is biztosítani tudja, a DRPCIV-eknél átfogó IT-fejlesztésekre van szükség.

A jövőben megoldanák azt is, hogy ne csak a megyeszékhelyeken legyenek autóbeíratással és jogosítvánnyal foglalkozó rendőrségi irodák, hanem más városokban is, ne kelljen sokat utazniuk azoknak, akiknek elintéznivalójuk van.

Változni fog az is, hogy a forgalmi engedély újra kiadásához nem lesz szükség az autó törzslapjára, illetve hogy az újra kiadott okmányt nem csak a tulajdonos veheti majd át. Újdonság lesz a szabályok között az is, hogy magánemberek közötti adásvétel esetén elég lesz felmutatni, hogy a helyi adóhivatalban a régi tulajdonos bejelentette, hogy megszabadult a járműtől, az új tulajdonos pedig a nevére vette az autót. Ezt az eljárást is lehet majd közjegyző előtt felhatalmazott személy által véglegesíteni az autónyilvántartási hatóságnál.

Princz Csaba

 

4,1 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma tavaly 2020-hoz képest
Az egy évvel korábbinál 4,1 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba Romániában 2021-ben.
Az autósok téli ötparancsolata
Összeírta a román autó-nyilvántartó (RAR), hogy mi az a nyolc dolog, amire az autósoknak figyelniük kell, ha a hideg évszakban volánhoz ülnek, akár hosszú útra indulnak, akár rövidre.
Több mint 13 százalékkal csökkent novemberben a forgalomba helyezett új autók száma tavaly novemberhez képest
Az év első 11 hónapjában 0,93 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba Romániában, mint 2020 ugyanezen időszakában; tavaly novemberhez viszonyítva több mint 13 százalékos csökkenést jegyeztek idén novemberben.