×
2026. 08 11.
Kedd
Zsuzsanna, Tiborc
Belföld

Elfogadták a költségvetés-kiigazításról szóló tervezetet a nyugdíjpont 40 százalékos emeléséről szóló módosítással

2020.09.22 - 12:36
Megosztás:
Elfogadták a költségvetés-kiigazításról szóló tervezetet a nyugdíjpont 40 százalékos emeléséről szóló módosítással
Elfogadta kedden a parlament a költségvetés-kiigazításról szóló tervezetet, azzal a PSD-s módosító javaslattal együtt, amelynek értelmében 40 százalékkal nő a nyugdíjpont értéke.

A tervezetet 242 támogató, 147 ellenszavazattal, 11 tartózkodás mellett fogadta el a plénum.

A törvényhozók döntése szerint hatályon kívül helyezik a nyugdíjak 14 százalékos emelését előíró cikkelyt. Így érvényben marad a nyugdíjtörvény, amely szerint 40 százalékkal nő a nyugdíjpont értéke.

Egy másik, szintén a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kezdeményezett módosítás szerint 1 milliárd lejjel növelik az önkormányzatoknak szánt összeget, a megyeszékhelyek pedig további 500 millió lejt kapnak, amelyet egyenlő módon, politikai színezettől függetlenül osztanak szét közöttük.

Egy másik módosítás értelmében 5,635 millió lejjel egészítik ki a képviselőház költségvetését. Az összeget a decemberi parlamenti választások nyomán tisztségbe kerülő törvényhozók parlamenti irodáinak felszerelésére szánják.

Jóváhagyta a plénum azt a módosítást is, miszerint a pedagógusok a hatályos törvényben előírtaknak megfelelően, azaz még ebben az évben megkapják a béremelést. Emellett 400 millió lejt hagytak jóvá a gazdasági minisztérium számára a Start-Up Nation program finanszírozására, illetve azt is megszavazták, hogy utaljanak ki 20 millió lejt a bukaresti Nemzet Megváltása székesegyház munkálatainak folytatására

Az RMDSZ javaslatára ugyanakkor elvetették azt a - szakbizottságokban megszavazott - módosító javaslatot, amely szerint "az EU által elfogadott módszertan értelmében az államadósság év végén nem haladhatja meg a bruttó hazai termék 40 százalékát".

A tervezet vitáján a PNL képviselőházi frakcióvezetője, Florin Roman felelőtlenséggel vádolta meg a szociáldemokratákat.

'PSD, felelőtlenség a neved. Romániát Görögországgá akarjátok változtatni. Ez egy felelőtlen politikai lépés, amely figyelmen kívül hagyja, hogy Romániát járvány sújtja, hatalmas kiadásaink voltak, mert ti üresen hagytátok a raktárakat. A szakadék szélére sodorjátok Romániát' - fogalmazott, hozzátéve, hogy a PNL alkotmányossági kifogást emel majd a törvény ellen.

A PSD képviselőházi frakcióvezetője, Alfred Simonis a parlamenti vitán kijelentette: a liberálisok már hónapok óta 'hadakoznak Románia időseivel', és Ludovic Orban kormányfő azért harcol, hogy ne kelljen megemelnie a nyugdíjakat 40 százalékkal.

'A módosítást elfogadja a parlament, és a nyugdíjak 40 százalékkal nőnek' - szögezte le a szociáldemokrata törvényhozó.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora, George Dircă bejelentette: pártja nem szavazza meg a költségvetés-kiigazítást a PSD és ALDE által módosított formában, mert az az 'olcsó populizmus' terméke, felelőtlenségről tanúskodik, és gazdasági válságba sodorja az országot.

Călin Popescu-Tăriceanu független szenátor, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke kijelentette, párttársaival együtt 'a legkisebb habozás nélkül" megszavazza a nyugdíjak 40%-os emelését.

'Felkérem Iohannist, Orbant, Cîţut, hogy próbáljanak megélni havi 1000 lejből, amennyiből jelenleg 1,4 millió nyugdíjas él az országban, majd mondják el, hány napot bírták' - érvelt Tăriceanu.

Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor bejelentette, hogy a szövetség törvényhozói megszavazzák a 40%-os nyugdíjemelést, mivel tiszteletben akarnak tartani két fontos elvet: a következetesség és a kiszámíthatóság elvét.

Kifejtette, bár a költségvetési helyzet jelentősen megváltozott ahhoz képest, amikor a parlamentben 2019-ben megszavazták a nyugdíjak 40%-os emeléséről szóló 27-es törvényt, az RMDSZ következetes akar maradni korábbi álláspontjához, és megszavazza a 40%-os emelést.

Az RMDSZ képviselői tisztában vannak a pandémia előidézte 'válság kihívásaival', de szerintük megoldásokat kell találni annak érdekében, hogy Románia közpolitikái 'egyszer s mindenkorra a következetesség és a kiszámíthatóság' elvét kövessék - szögezte le Tánczos.
AGERPRES

CNAS: a kisnyugdíjasoknak nyújtott egyszeri támogatást nem veszik figyelembe a 90%-os gyógyszerárkedvezményre való jogosultság megállapításakor
A kisnyugdíjasoknak januárban nyújtott egyszeri támogatás nem befolyásolja a 90 százalékos gyógyszerárkedvezményhez megszabott felső jövedelemhatárt - hívja fel a figyelmet az Országos Egészségbiztosítási pénztár (CNAS).
4,8 millió nyugdjas, 1567 lej nyugdíj
2022 december végén 4.844.072 nyugdíjasa van Romániának, az átlagnyugdíj értéke 1567 lej - derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) pénteken közzétett adataiból.
Csúszik a nyugdíjak kézbesítése
Néhány napos csúszással, 2022. január 6-án kezdi el a nyugdíjak kézbesítését a Román Posta, mivel az országos nyugdíjpénztár a jövő hónapban a szokásosnál később kezdi utalni az ehhez szükséges pénzt.