Elképesztő, milyen hamar alkalmazkodik az ember

Olyan, mintha éppen adódott volna egy hét szabadság. Mert úgy pörögnek a napok, hetek, hogy nem lehet kötni különös eseményekhez, és sokkal rövidebbnek tűnik az eltelt idő, mint amennyi valójában. Érdekes. Továbbra is dolgozunk, igyekszünk szem előtt maradni, tréningezni magunkat. Sajnos ez nem ugyanolyan. A munkánkat igazán életben tartani csak a személyes, közösségi találkozásokkal lehet, ami most az egyik legtiltottabb dolog a világon.
Nehéz újat mondani a kialakult helyzetről. Minden ugyanarról szól most. A hírek, a beszélgetések: „Hogy vagytok?” „Hogy bírjátok?” „Miket csináltok?” Hát… Itthon vagyunk. A félelem, a pánik nem uralkodott el rajtam (persze azért többször produkálni véltem már az összes tünetet külön-külön és egyszerre is, de mindig rájövök, hogy csak az agyam viccelődik), talán akkor egy kicsit, mikor belegondolok, hogy meddig is fog ez még tartani. Viszont időt nem hagyok a negatív érzéseimnek, és tanácsolni is csak ezt tudom mindenkinek. Mindig akadnak olyan dolgok, amikre amúgy a hétköznapokban nem tudunk időt szakítani. Például próbálom betartani azt a régi fogadalmam, hogy mindennap mozgok egy kicsit. Eddig nem sikerült, most egészen jól haladok. Szükség van rá, nagyon is, hiszen a gasztronómiai próbálkozásaim is gyakoribbak. Szóval van olyan, hogy nem is elég egy nap az eltervezett teendőkre. Remélem, ezt az időt a lehető leginkább a javamra tudom fordítani.
Most, hogy szépül az idő, még jobb lenne egy saját szabad tér, egy udvar vagy egy kert. Falusi gyerek lévén nehezen viselem, hogy nem tudok kimenni a szabadba. De nincs szomorúság, mert elképesztő, milyen hamar alkalmazkodik az ember, ha muszáj s persze ha akar. Szeretném én is, ha most mindenki nagyon akarna.

Bogár Barbara színművész,

Harag György Társulat