×
2026. 08 12.
Szerda
Klára
Belföld

Először azokon a korlátozásokon enyhítenek, amelyek esetében a legkisebb a járványtani kockázat

2020.04.30 - 09:36
Megosztás:
Először azokon a korlátozásokon enyhítenek, amelyek esetében a legkisebb a járványtani kockázat
Május 15-e után első szakaszban azokon a korlátozásokon enyhítenek a hatóságok, amelyek esetében a legkisebb a járványtani kockázat - szögezte le csütörtökön Ludovic Orban miniszterelnök.

A kormányfő rámutatott, fokozatosan lazítanak majd a korlátozásokon, az első enyhítések bevezetése után várnak 14-15 napot, hogy lássák, milyen hatással vannak ezek a vírus terjedésére, és csak ez után következhetnek az esetleges újabb lazítások.

"Ezzel párhuzamosan a védelmi intézkedéseket is elő kell készíteni, vagyis ha megnyitjuk az éttermeket, szabályokat kell felállítanunk, amelyekhez a tulajdonosoknak igazodniuk kell. Ugyanez lenne érvényes a bölcsődékre, óvodákra is" - válaszolt Orban, amikor azt kérdezték tőle, kinyitnak-e ebben az évben az óvodák, bölcsődék.

A miniszterelnök hozzátette, a kormány tudatában van annak, hogy sok szülő - főleg a gyermeküket egyedül nevelők - számára gondot jelent a gyermekek felügyeletének megoldása, mert sok esetben a munkáltató ragaszkodik ahhoz, hogy a szülő menjen dolgozni, ezért további lehetőségeken gondolkodnak az ilyen helyzetben levők támogatására.

Orban arról is beszélt, hogy május 15-étől a településen belüli közlekedéssel kapcsolatos korlátozások teljesen megszűnnek, és a települések közötti közlekedést érintő korlátozásokon is enyhítenek.

AGERPRES

Ludovic Orban: a PNL jelenleg a PSD csatolmánya; kilépek az alakulatból
Ludovic Orban bejelentette hétfőn, hogy kilép a Nemzeti Liberális Pártból (PNL), amely szerinte a szociáldemokrata vezetők 'felmosórongyává vált'.
Gheorghiţă: a jelenléti oktatás újraindítása az esetszámok növekedésének kockázatával jár, de a gyerekeknek iskolába kell járniuk
Valeriu Gheorghiţă, a koronavírus elleni oltáskampány (CNCAV) elnöke szombaton kijelentette, hogy bár a jelenléti oktatás újraindítása az esetszámok növekedésének kockázatával jár, a gyerekeknek szükségük van arra, hogy iskolába járjanak.
Ludovic Orban: a PNL szolgálatában töltött 30 éves munkám úszott el
A kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány elfogadása után Ludovic Orban képviselőházi elnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke kijelentette, hogy ezzel a párt szolgálatában töltött 30 éves munkája 'úszott el'.