×
2026. 08 11.
Kedd
Zsuzsanna, Tiborc
Belföld

Hivatásuk az életmentés — 30 éves a SMURD

2020.09.26 - 06:50
Megosztás:
Hivatásuk az életmentés — 30 éves a SMURD
Aki megment egy életet, egy egész világot ment meg — e hitvallás jegyében sietnek már 30 éve betegekhez, balesetek és szerencsétlenségek áldozataihoz a „piros mentők” és helikopterek, Európa egyik legjobban felszerelt és leghatékonyabb rohammentő-szolgálata.

30. születésnapját ünnepli a rohammentő-szolgálat (SMURD), amely már jó ideje Európa egyik legjobban felszerelt és leghatékonyabb rohammentő-szolgálata — köszönhetően annak a palesztin származású, frissen végzett marosvásárhelyi orvosnak, dr. Raed Arafatnak, akinek a neve ma már valósággal fogalom. S nem érdemtelenül, hiszen 1990 őszén nyugat-európai országokban működő szolgálatok mintájára megalapította Marosvásárhelyen a SMUR-t (akkor még a D — descarcerare — betű nélkül, mivel nem álltak rendelkezésükre a közúti balesetek során a járművekbe szorult áldozatok kiszabadításához szükséges eszközök), és kezdetben saját Opeljével érkezett a balesetek helyszínére segítséget nyújtani, önkéntesekből (orvosok, egyetemi hallgatók és a vöröskereszt önkéntesei) álló csapatával. Anno Marosvásárhelyen valóban életek függtek attól, hogy dr. Arafatot és csapatát hívják-e a beteghez vagy a régi mentőszolgálatot, miközben az ország más pontjain teljesen érthető irigykedéssel pillantottak Marosvásárhely különleges bevetési egységére. 

A szolgálat '91-ben kapta meg az első mentőautóját, németországi adományként, egy évvel később pedig az egészségügyi minisztérium kísérleti programmá nyilvánította a szolgálatot, majd '93-ban megnevezésének rövidítése kiegészült a D betűvel is, miután skóciai adományként megkapta az első olyan járművet, amely minden eszközzel fel volt szerelve — többek között olyannal, mely szükséges lehet egy járműbe szorult ember kiszabadításához. A rohammentő-szolgálat pedig tovább fejlődött, történelmében a 2004-es év jelentett vízválasztót, amikor megszűntek az addigi tűzoltósági felügyelőségek, pontosabban katasztrófavédelmi felügyelőségekké alakultak át, közös frontot alkotva a rohammentő-szolgálatokkal, az utóbbi években pedig több regionális „piros”, azaz SMURD-helikopter-állomást is létrehoztak. Szatmár megyében 2008. október 29-én írták alá az együttműködési szerződést a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség, a megyei mentőszolgálat és a megyei kórház sürgősségi osztálya között, azaz „megszületett” a szatmári SMURD — s már az első perctől élvezte a lakosság bizalmát, olyannyira, hogy már 2008 maradék hónapjaiban 253 riasztás futott be hozzá. Aztán megalakult a nagykárolyi, a tasnádi és a turci szolgálat, a SMURD felszerelése és gépkocsiparkja tovább bővült (igaz, ma a hat darab, B típusú, valamint az intenzív terápiás rohammentő életkora öt-tíz év között mozog), és egyre több tűzoltó végezte el a speciális rohammentős-tanfolyamot — jelenleg a megyében több mint 200 lánglovag rohammentős is egyben, s ez a szám csak első pillantásra tűnhet „nagyon soknak”, de ha figyelembe vesszük, hogy a „piros mentőkhöz” befutó riasztások száma tavaly is közel 6000 volt (ami átlagosan 15–16 riasztást jelent egy nap alatt), akkor nem is olyan sok. 

„Harminc éve voltak az első bevetéseink, az első mentési akcióink, egyetlenegy csapattal, mai eszköztárunkhoz viszonyítva kezdetleges, hogy ne mondjam azt, hogy kőkorszaki felszerelésekkel, de a segítést, a gyógyítást, a mentést célzó hatalmas lelkesedésünk és akarásunk áthidalta a legtöbb eszközhiányt — és ez a lelkesedés, ez az elhivatottság mind a mai napig változatlan. Köszönöm mindenkinek, aki a három évtized során önkéntesként, képzett rohammentősként, orvosként, tűzoltóként részt vett és a jövőben is részt fog venni az életmentésben. Boldog születésnapot, SMURD!” — köszöntötte tegnap az ünnepeltet megalapítója, dr. Raed Arafat.
 

Szabó Kinga Mária

Arafat: az életmentést tartom szem előtt, amíg az alkotmányra hivatkozva leállítanak
Raed Arafat kitart "az életmentés és az ezzel kapcsolatban elsajátított elvek" mellett mindaddig, amíg az alkotmányra hivatkozva megtiltják ezek alkalmazását. A belügyi államtitkár a nép ügyvédjének szerdai bejelentésére reagált ezzel, miszerint alkotmányellenes a halasztható kórházi beutalások, műtétek és kivizsgálások 30 napra történő felfüggesztése.
Emberre támadt a medve Székelypálfalván
Emberre támadt a medve a Hargita megyei Farkaslaka községhez tartozó Székelypálfalva térségében. A sérült férfit a rohammentő-szolgálat helikopterével szállították a marosvásárhelyi kórházba.
Mentőhelikopter vitte el a sérültet
Súlyos mezőgazdasági munkabaleset történt hétfőn délben, pár perccel 12 óra előtt Sárközújlak és Adorján között, az egyik kukoricásban: a kukoricaszár–vágó kombájn alternátor kasza – konzolos csigarendszerébe szorult a munkát végző férfi keze.