×
2026. 08 12.
Szerda
Klára
Belföld

Két éves privatizációs stopról döntött a parlament

2020.06.10 - 16:38
Megosztás:
Két éves privatizációs stopról döntött a parlament
A parlament szerdán elfogadta azt a törvényt, amely megtiltja a kormánynak a következő két évben, hogy állami vállalatok részvényeit értékesítse privatizációs ügyletek révén.

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) törvényhozóinak egy csoportja által beterjesztett jogszabály kimondja, hogy tilos eladni állami vállalatok és bankok részvényeit, függetlenül attól, hogy az állam mekkora részesedéssel rendelkezik az említett társaságokban. A jogszabály a már folyamatban levő privatizációkat is leállítja. A törvény beterjesztői szerint így akarják védeni az állami tulajdont.

A liberális kormány nem támogatta a jogszabályt, a kabinet álláspontja szerint ez a privatizációs stop bizonytalanságot kelt a versenyszférában a román gazdasággal szemben, és a befektetőket eltávolíthatja Romániától.

A kabinet emlékeztetett, hogy az elmúlt években lezajlott kisebbségi részvénypakettek értékesítése a bukaresti értéktőzsdén keresztül zajlott, és hasznot hozott az államnak, hiszen ezek előnyös privatizációk voltak.

Ludovic Orban miniszterelnök értetlenségét fejezte ki a jogszabállyal kapcsolatban, és jelezte, már folyamatban van a Hidroelectrica országos energiatermelő vállalat kisebbségi részvénycsomagjának privatizálása, de a CEC Bank részvényesei közé is bevonnának magánbefektetőt, hogy versenyképesebb legyen a pénzintézet.

A kormányfő közölte, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak és megtámadják a jogszabályt a taláros testületnél. A várható alkotmányos normakontrollt követően még Klaus Iohannis államelnöknek is alá kell írnia a jogszabályt ahhoz, hogy hatályba léphessen.

MTI

 

A házelnökök csütörtökön 10 órára hívták össze imét a parlament összevont házbizottságát
A parlament összevont házbizottsága csütörtökön 10 órakor ül össze, hogy a napirendet és a plenáris ülés munkamenetrendjét leszögezze, jelentette be szerda este a képviselőház.
A parlament befejezte a vitát és elfogadta a fő-hitelutalványozók költségvetését
A parlament befejezte kedd délután a vitát és elfogadta a fő-hitelutalványozók (minisztériumok, hatóságok, ügynökségek) költségvetését. A törvényhozóknak még 11 mellékletet kell megtárgyalniuk, ezt követően kerül sor a költségvetés-tervezetről szóló zárószavazásra.
Hatályon kívül helyeznék az állami vállalatok privatizációját megtiltó törvényt
Elfogadta szerdai ülésén a kormány azt a jogszabálytervezetet, amely hatályon kívül helyezi az állami vállalatok privatizációját kétéves időszakra megtiltó törvényt.