×
2026. 08 12.
Szerda
Klára
Belföld

„Maximális” vészhelyzet van

2020.05.19 - 05:07
Megosztás:
„Maximális” vészhelyzet van
Zárt nyilvános térben kötelező a maszkviselés, a rendőrök bírságolhatnak, most már egyáltalán nem tudni, 8 vagy 16 fős lehet-e a násznép — elkezdődött a 30 napig tartó vészhelyzet.

Aki korán kel, aranyat lel mondás nyomán tegnap igencsak kora délelőtt összeült a kormány, s az 55/2020-as törvény alapján elrendelte a vészhelyzetet az ország egész területére — ez a jogszabály feljogosítja a kormányt a korlátozó intézkedések bevezetésére, és van jogalap az előírások megszegőinek büntetésére is. A hétfőn elfogadott kormányhatározatot a parlamentnek is jóvá kell hagynia, de az előírásai addig is érvényben lesznek, még ha bizonyos meghatározásai igencsak zűrzavarosakra sikeredtek is — a parlament által elfogadott, a Hivatalos Közlönyben megjelent törvény ugyanis úgy fogalmaz: az esketések, keresztelők, temetések megtarthatók bent a templomban, az eseményen pedig legtöbb 16 személy lehet jelen, természetesen a kellő fizikai távolság megtartásával, a tegnap reggeli kormányülésen viszont bekerült egy újabb kitétel, mely szerint 8 főnél több nem vehet részt a zárt térben tartott magánrendezvényeken. S „természetesen” az nincs pontosítva, mi értendő magánrendezvény alatt: esetleg beletartozik a gyermek szülinapi családi zsúrja is, vagy csak az egyházi családi szertartásokra kell érteni? Nos, ha korábban nem, a vészhelyzet végéig kiderül… Ha nem is a végére, de félidejére kiderül az is, mikor nyithatnak meg a teraszok, éttermek, kávézók — ez a nagyon sokakat érintő kérdés mindennap terítékre kerül, Ludovic Orban miniszterelnök pedig minden, csak nem következetes a válaszok terén: előbb úgy mondta, talán június elején megnyithatnak a teraszok, aztán gyorsan módosított, s hangsúlyozta, hogy a vészhelyzet végéig szó sem lehet semmiféle nyitásról, tegnap délután azonban már ismét a június 1-jei terasznyitást említette.

Ami azonban nem képezi félreértések, félreértelmezések tárgyát, az az, hogy a rendfenntartók ismét bírságolhatnak: 500–2500 lej közötti összegre büntethetik azt, aki nyilvános zárt térben, tömegközlekedési eszközön nem visel orrot-szájat eltakaró maszkot, nyilatkozat nélkül hagyja el lakótelepülését, vagy épp megszegi a házi elkülönítés/intézményes karantén szabályait.

A tegnap elfogadott kormányhatározatot legtöbb öt napon belül a parlamentnek is jóvá kell hagynia, de az előírásai addig is érvényben lesznek.

Szabó Kinga Mária

Anyagi támogatás a reptereknek
A kormány döntése nyomán tizenkét regionális légikikötő, köztük a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér is támogatásban részesül.
Az államfő kihirdette a reklámtáblák és -pannók kanyarokban és útkereszteződésekben való elhelyezését tiltó törvényt
Klaus Iohannis államelnök szerdán kihirdette a törvényt, amely megtiltja a reklámtáblák és -pannók, illetve különböző építmények - a szobrok és emlékművek kivételével - elhelyezését kanyarokban és útkereszteződésekben.
Ciucă: a kormány hamarosan bejelenti a koronavírus dél-afrikai variánsának romániai terjedését megakadályozó intézkedéseket
A hatóságok a legrövidebb időn belül bejelentik a koronavírus dél-afrikai variánsának romániai terjedését megakadályozó intézkedéseket - ígérte péntek este a kormány Facebook-oldalán a miniszterelnök.