×
2026. 08 12.
Szerda
Klára
Belföld

Mehetünk szabadon, de mégsem

2020.05.13 - 04:50
Megosztás:
Mehetünk szabadon, de mégsem
Még mindig nem tudni, péntektől mi számít majd nyomós indoknak ahhoz, hogy elhagyhassuk lakótelepülésünket, de az biztos, hogy a nyilatkozat kötelező lesz. És az alapos kézmosás is.

Egy-két napja még úgy tűnt, a kormány végre ura lesz a május 15-én kezdődő (vész)helyzetnek, megszűnnek az egymásnak ellentmondó s egymást fölülíró be- és kijelentések, és az egyszeri ember is tudja majd, milyen konkrétan megfogalmazott előírásokhoz igazodjon — legalábbis erre engedett következtetni a közvitára bocsátott, igencsak részletes, félreérthetőséget és félremagyarázást elkerülő lazítási intézkedéscsomag-tervezet.

De minden csoda három napig tart, s a zűrzavarosság kezdődik elölről. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter aggódik a korlátozások feloldása miatt, mert a fertőzésveszély változatlan lesz, sőt, az első napokban még nagyobb is lehet, mint eddig volt (s valljuk be, aggodalma távolról sem alaptalan), épp ezért azt szeretné, ha a szabad mozgás gyakorlását, azaz a lakótelepülés elhagyását csak nagyon nyomós indokkal engedélyeznék — és fel is sorolt pár indokot, lényegesen kevesebbet, mint amennyi az intézkedéscsomag-tervezetben szerepel, ráadásul mindenki okmányokkal, hivatalos iratokkal is kellene igazolja, hová és miért megy (mezőgazdasági munka esetén például birtoklevéllel).

Marcel Vela belügyminiszter szerint is jó indokkal lehet majd elhagyni a lakótelepülést — ám az ő bővebb lajstromában szerepel a túrázás, horgászás, egyéni sportolás, kirándulás is. Ludovic Orban úgy fogalmazott, a kormányzati intézmények még vizsgálják, milyen formában és körülmények között maradjon meg a saját felelősségre kiállított nyilatkozat felmutatásának kötelezettsége a településeken kívüli közlekedéskor, és a későbbiekben döntenek arról is, mi is számít „indokolt esetnek” (elvégre bőven van még idejük), ugyanakkor beismerte azt is: a szükségállapot véget érte után valószínűleg nem tudják majd megbírságolni a szabálytalankodókat, de ennek ellenére a sürgősségi eseteket kezelő országos bizottság le fogja fektetni a szükséges szabályokat.

Kissé zavaros? Igen. De legalább van pár dolog, amiben mindhárman egyetértenek, s biztosan kötelező lesz, mert Iohannis államfő is ismertette: a tömegközlekedési eszközökön, munkahelyen és minden zárt térben kötelező lesz a szájat és az orrot eltakaró védőmaszk viselése; utcákon, tereken és más nyilvános helyeken másfél méteres távolságot kell tartani egymástól, és kötelező lesz a rendszeres és alapos kézmosás. 

Szabó Kinga Mária

Az otthoni munkavégzéssel terjed a veszélyeket rejtő árnyékinformatika használata is
Az otthoni munkavégzéssel terjed a veszélyeket rejtő árnyékinformatika használata is, egy globális tanulmány szerint az otthonról dolgozók több mint fele, 56 százaléka használ nem munkahelyi alkalmazást vállalati eszközén és 66 százalékuk töltött fel erre vállalati adatokat.
Megújul a sürgősségi osztály is
Majd' 12 millió lejből korszerűsítik az UPU-t — a korszerű gépek mellett bővülnek az osztály földszinti és első emeleti termei is. Ha minden a tervek szerint halad, a gyakorlati munka tavasszal kezdődik.
UPU: volt, akit három napig lélegeztettek itt
Az elmúlt két-három hétben egy nap alatt közel kétszáz beteg is megfordult a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályán, olyan alkalom is volt, hogy a betegek fele a COVID-19 betegség miatt szorult a szakemberek segítségére.