×
2026. 08 12.
Szerda
Klára
Belföld

Negatív bizottsági vélemény a március 15-ét ünnepnappá nyilvánító törvénytervezetről

2020.06.10 - 05:44
Megosztás:
Negatív bizottsági vélemény a március 15-ét ünnepnappá nyilvánító törvénytervezetről
Kedvezőtlenül véleményezte kedden a képviselőház emberi jogi, vallási és kisebbségügyi szakbizottsága azt a törvénytervezetet, amely szerint a romániai magyar közösség ünnepnapjává nyilvánítanák március 15-ét.

A tervezetről szerdán szavaz az alsóház plénuma, döntő házként.

A parlament törvényhozói tanácsa kedvezően véleményezte a javaslatot, a jogi bizottság azonban elutasította azt, majd szerdán az emberi jogi, vallási és kisebbségügyi szakbizottság is közölte, hogy többségi szavazattal negatív véleményezést adott ki az indítványról.

A kormány szintén azt közölte a parlamentnek küldött állásfoglalásában, hogy nem támogatja a tervezet elfogadását.

A törvényjavaslatot eredetileg május 27-én kellett volna megvitatnia a képviselőház plénumának, akkor azonban levették napirendről és visszaküldték a szakbizottságoknak újratárgyalásra.

A szenátus 2017 novemberében elutasította a tervezetet.

AGERPRES

Az iskolákra bízza az oktatási minisztérium, hogy milyen tevékenységeket szervezzenek december 23-án
Az oktatási minisztérium lehetőséget biztosít az iskoláknak arra, hogy az ünnepekhez igazítsák a tevékenységüket december 23-án, a téli szünidő előtti utolsó napon - jelentette be pénteken Sorin Cîmpeanu.
Nemzeti ünnep: koszorúzás, katonai tiszteletadás
Szatmár megyében is több településen tartottak rendezvényeket Románia nemzeti ünnepe alkalmából. A megyeközpontban a hivatalos ceremóniákat követően hagyományőrző műsorral tisztelegtek.
Iohannis az oltás fontosságát hangsúlyozta a nemzeti ünnep alkalmából tartott fogadáson
Aggodalom és szenvedés nyomja rá a bélyegét az idei nemzeti ünnepre a Covid-19 világjárvány miatt - mondta a Cotroceni-palotában tartott ünnepi fogadáson elhangzott beszédében Klaus Iohannis államfő.