×
2026. 08 13.
Csütörtök
Ipoly
Belföld

Nem lesz fakitermelési stop

2020.04.16 - 06:21
Megosztás:
Nem lesz fakitermelési stop
Zavartalan maradhat a fakitermelés az országban, miután a környezetvédelmi miniszter elutasította azt a civil kezdeményezést, hogy a szükségállapot idejére hagyják békén az erdőket a favágók.

Reagált a Romániai Fakitermelők Közössége (Fordaq) azokra a kezdeményezésekre, miszerint a minisztériumnak a szükségállapot idejére le kellene állítania a fakitermelést, mert a megszorításokat és a másfelé irányuló hatósági figyelmet kihasználva könnyebb lopni az erdőkből. Érv volt az is, hogy a lábon hagyott fák még tovább javíthatnák a levegő minőségét, aminek javulása az autós forgalom csökkenése óta már érezhető.

A környezetvédelmi miniszter úgy reagált a magánemberek, aktivisták és civil környezetvédelem irányából érkező javaslatokra, hogy szóba állt az iparág képviselőivel, arra keresve a választ, a környezeti mellett milyen más hatása lenne annak, ha leállítanák a fakitermelést és a favágást az erdőkben a következő legkevesebb egy hónapra. A hatástanulmány összegzését a Fordaq juttatta el lapunkhoz.

Hatás-ellenhatás

Ha kivonulnának a favágók az erdőkből, az 3,5 millió romániai háztartásra lenne kisebb-nagyobb, direkt vagy indirekt hatással, ennyi házat fűtenek ugyanis ma fával az országban. Az iparág működésének szüneteltetésével több mint százezer ember kerülne technikai munkanélküliségbe, vagy lenne elbocsátva, mert nincs munkája. Közvetlen formában további félmillió embert érintene negatívan a leállás. Az olyan kicsi cégek, amelyek 10–20 embert foglalkoztatnak, azonnal csődbe mennének, a nagyobbak pár hónapig is képesek lennének kihúzni valahogy csődbe menés nélkül, de piaci helyzetüket nagyban befolyásolna a megszorítás. Több mint négyezer kitermeléssel foglalkozó cég van az országban és mintegy hétezer olyan, amelyik fafeldolgozásból él.

A fakitermelés egy hónapra való leállításának az egész országra gyakorolt hatása is jelentős lenne, a nemzeti össztermék 0,3 százalékának eltűnését jelentené, mert a faipari cégek évente mintegy 3,5 százalékkal járulnak hozzá a teljes nemzeti össztermeléshez. Ha senki nem mehet ki az erdőre, mintegy kétmillió köbméter, viharok által kidöntött fából származó halott faanyag fertőzné az erdőt.

Princz Csaba

 

Törlesztette az erdőtulajdonosok felé felhalmozott tartozásait a környezetvédelmi minisztérium
Törlesztette a védett erdők tulajdonosai felé 2019-ben és 2020-ban felhalmozott tartozásait a Környezetvédelmi Vízügyi és Erdészeti Minisztérium - közölte honlapján a tárca.
Súlyosbította a parlament az erdészek elleni bűncselekmények büntetését
Az erdészek elleni bűncselekmények büntetését súlyosbító törvénytervezetet fogadott el kedden a képviselőház.
Hat erdészt öltek meg az utóbbi években a fatolvajok, Tánczos segítségét is kéri a szakszervezetük
Fatolvajok támadtak az udvarán egy erdészre és a családtagjaira a Dâmboviţa megyei Bilciureşti-en; az eset beilleszkedik az erdészeti dolgozók ellen irányuló agressziósorozatba, amely során az elmúlt években hat erdészt megöltek és több mint hétszázat fizikailag bántalmaztak a bűnözők - közölte kedden a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség.