×
2026. 08 12.
Szerda
Klára
Belföld

Románia mélyen elkötelezett a Franciaországgal ápolt partneri kapcsolatok megerősítésében

2020.07.14 - 12:12
Megosztás:
Románia mélyen elkötelezett a Franciaországgal ápolt partneri kapcsolatok megerősítésében
Románia elkötelezett a Franciaországgal ápolt partneri kapcsolat elmélyítése mellett - jelentette ki kedden, a francia nemzeti ünnep alkalmából Klaus Iohannis.

Az államfő kiemelte, a román-francia kapcsolatok közös történelmi, kulturális gyökerekből és a francia nyelv iránti ragaszkodásból fakadnak, és az utóbbi években kiemelkedő fejlődésen mentek át, amelyet a két ország közötti stratégiai partnerség még erőteljesebbé tesz.

'Emmanuel Macron elnökkel közösen megerősítettük ezt a partnerséget azáltal, hogy 2018 novemberében Párizsban aláírtuk a két ország közötti politikai nyilatkozatot. Ebből az alkalomból szeretném ismét kifejezni Románia és a saját személyes elköteleződésemet a stratégiai partnerség elmélyítésével szemben, hogy a kétoldalú együttműködés új lehetőségeit fedezzük fel az Európai Unión belül' - mondta a román államfő.

Iohannis említést tett a Franciaországban élő román közösségről is, amely erős hidat képez a két nemzet között, főleg ebben az évben, 'amikor az emberiség az utóbbi száz esztendő legnagyobb járványával küzd'. Az államfő kijelentette, a Franciaországban dolgozó román orvosok önfeláldozással vették fel a harcot a betegséggel szemben, és ezzel a román-francia, de az európai szolidaritás példaképei lettek.

Július 14-e 'emblematikus dátum, szimbolikus minden demokratikus ország számára' - fűzte hozzá Iohannis, aki az egész francia népnek boldogságot és jólétet kívánt nemzeti ünnepük alkalmából.

Munkacsoportot hoz létre az Államelnöki Hivatal a klímaváltozással kapcsolatos témák integrált megközelítésére
Klaus Iohannis államfő döntése értelmében munkacsoport jön létre az elnöki hivatalon belül "Az éghajlatváltozás elleni küzdelem: integrált megközelítés" néven.
A külügyminisztérium üdvözölte, hogy Franciaország vette át az Európai Unió soros elnökségét
Üdvözölte szombaton a külügyminisztérium, hogy január elsejétől fél évre Franciaország vette át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét Szlovéniától.
Az államfő kihirdette a kormányt rendeletek kibocsátására felhatalmazó törvényt
Klaus Iohannis államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely felhatalmazza a kormányt, hogy a parlamenti vakáció idején rendeleteket bocsásson ki.