Tegnap egy, már hulladéklerakatnak használt platós Mercedest tettek trélerre Szatmárnémetiben, a Cloşcán lévő egyik parkolóból, ezen a héten kilenc további
Úgy tűnik, az ügyészek fütyülnek a rendőrök javaslataira — pedig ők most is azt javasolták, hogy az új központi teraszt szombaton este Audi A6–osával letaroló
Mozgalmas hétvége áll a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai mögött, több tanuló is szép eredményeket ért el és díjakkal tért haza különböző megyei és országos
„Nem szerettem soha a szereplést és a nyilvánosságot” — vallotta meg búcsúzó beszédében szolgatársainak a nyugdíjba vonuló Sipos László a lelkipásztorok
Szombat délelőtt a szatmárnémeti Poligonului utcában szervezett parlagfű irtási akciót a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Igazgatóság (APM), amelyikre két
Tíztől harmincöt éves korig bárki jelentkezhetett a szatmárnémeti Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) és a Pro Racers Sportegyesület által szombat délelőtt megszervezett