Mától megint ingyenesen elviszi a Florisal a szatmárnémeti házak elé kitett, kerti munkákból származó zöld hulladékot, tájékoztatott a polgármesteri hivatal,
Tapasztalatokat gyűjthetnek azok a fiatalok, akik részt vesznek a Hans Lindner Alapítvány és a Caritas közös „Fit for job” programjában — ehhez azonban cégek támogatása
Zsúfolt hétvégét tudhatnak maguk mögött a Szatmár Megyei Kórház sürgősségi osztályának dolgozói, akik nem kevesebb, mint 578 személynek nyújtottak segítséget
Tizenhét ruhatervező több mint százhetven női és férfi ruhamodellje vonult végig a kifutón szombat este a tizenhetedik Fashion's Night Out elnevezést viselő divatbemutató
Szombaton második alkalommal rendezte meg Szatmárnémetiben a Harag György Társulat a Magyar Költészet Napja alkalmából a vers ünnepét, amelyen minden korosztályból
Közérthető módon beszéltek a hétvégi közgazdász-találkozón arról, hogyan kell közelednie az új generáció tagjainak egy olyan régi piachoz, amelyik még tartogat
A nagy sikerre való tekintettel ebben a hónapban megismétli Szatmárnémetiben a Caritas a „Régi ruhák, új lehetőségek az adakozásra” mottójú tavaszi ruhagyűjtési
Nagyon tart a Szatmár megyei Környezetvédelmi Ügynökség (APM), attól, hogy Romániának nem sikerül a szelektív hulladékgyűjtés terén megszabott hulladékmennyiség
Nem várják meg Szatmárnémetiben, hogy a télidőben csúszásgátlásra használt homokot az eső térítésmentesen mossa bele a csatornákba, megteszik ezt emberi erővel,