Az ország számos településéről érkeztek fiatalok a Szatmári Máltai Segélyszolgálat nemrégiben felújított központjába, a szatmáriak először voltak házigazdái
Választmányi gyűlésen értékelték ki a városi tanács RMDSZ-frakciója tagjainak négyéves munkáját — azon kilenc tanácsosét, amely a húsz év után visszavonuló
A megyei tanács mezőgazdasági termékeket begyűjtő, tároló, feldolgozó és értékesítő központok létrehozását szorgalmazza, ezzel is segítve a kisgazdákat
A korai tavasz és a sok csapadék egyaránt gondot okoz az erdészeti igazgatóságnak az idei faültetési kampány vonatkozásában, de március közepétől nekikezdenek
„Gyerekeinknek két dolgot adhatunk: gyökereket és szárnyakat” — ezzel az üzenettel várták a leendő iskolásokat és szüleiket a szatmárnémeti 10-es Számú
Megszületés, fejlődés és búcsúzás, majd újbóli megszületés — a közösségek új lendületet kaphatnak, ha képesek újjászerveződni, mondták el a Nagyszokondon