×
2026. 08 10.
Hétfő
Lörinc
2014.04.04 - 08:12
Altfatter Tamás Ferenc alprefektus tegnap irodájában megtartotta az első fogadóóráját, melyen három személy vett részt
2014.04.04 - 07:43
Ebben az évben is ügyesen szerepeltek a diákok a Regemondó Verseny megyei szakaszán, melyet tegnap délután második alkalommal szerveztek meg a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban
2014.04.04 - 07:15
A Szakszervezetek Művelődési Házában mutatta be szerdán a Nagyvárad Táncegyüttes a Nagyvárosi bujdosók című előadását Kiss Ferenc zenéjére, Novák Péter
2014.04.04 - 06:58
Felolvasztotta a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK) az öt éve hibernáló Szatmári Ifjúsági Napok rendezvényt, május elején lesz a nyolcadik ifi-fesztivál,
2014.04.04 - 06:55
A január elsején életbe lépett haszonbérbe adási jogszabályról, illetve a 2014/8-as sürgősségi kormányrendeletről tartottak ingyenes tájékoztatást tegnap
2014.04.04 - 06:03
A Román Csendőrség Napját ünnepelték tegnap a Szatmár megyei felügyelőségen
2014.04.04 - 05:51
Szupermarket, kisebb boltokat felsorakoztató galéria, gyorsbüfé, parkolók és zöldövezetek is épülhetnek a szatmárnémeti Hunyadi utca elején
2014.04.04 - 05:23
Tegnap volt a nyitórendezvénye „A szatmári és máramarosi régióban élő romák és más szociálisan hátrányos helyzetű csoportok életkörülményeinek javítása”
2014.04.03 - 12:56
[caption id="attachment_77494" align="alignleft" width="300" caption="Barnamedvét csak elvétve látni a megye északi részén lévő dombos-erdős vidéken @ Foto:
2014.04.03 - 10:00
[caption id="attachment_77500" align="alignleft" width="300" caption="Pénzért a szűk utcáknak is el kell bírniuk a nehézgépjármű-forgalmat"][/caption]