Folytatva a hagyományt, amely szerint minden évadban egy-egy kortárs magyar szerző darabjának ősbemutatóját tűzi műsorra az Északi Színház Harag György Társulata,
Az RMDSZ szatmárnémeti szervezete, a MIK és a Szent István Kör vasárnap 12 órakor tart megemlékezést Szatmárnémetiben, Gonzeczky János emléktáblájánál (a
Ha ősz, akkor szüret, ha szüret, akkor pedig kezdődik a borkészítés is, amelynek jellemző és alattomos veszélyforrása az évről évre emberéletet követelő mustgáz
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet Szent Jakab Idősnapközijének ellátottjai meghitt hangulatban, beszélgetve, közösen elkészített sütemény mellett
Téli ruhákkal segíthetik a szatmári lakosok a hajléktalanszálló lakóit, erre van most a legnagyobb szükség — adta hírül a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal
Az ÖBB (Osztrák Szövetségi Vasutak) Erdélyt és a Partiumot már két, Kolozsvárról és Nagyváradról induló direkt vonatjárattal kötötte össze a császárváros