A Bocskai Szövetség díját vehette át vasárnap Muhi Sándor szatmárnémeti grafikus, művészeti közíró, helytörténész, gimnáziumi rajztanár, egyetemi óraadó
Tegnap a Németi református templomban megtartott Bocskai Napon vette át az idei Bocskai-díjat Mónus József íjászvilágbajnok és Muhi Sándor tanár, grafikusművész
Nyolc ország több mint száz versenyzője méri össze tudását a királyok játékában a hat külön versenyből álló Szabó Gyula Emlékverseny keretében, amely pénteken
Rendhagyó, de igencsak élvezetes napot töltöttek együtt nagyszülők és unokák a Szejke-tanyán, kilépve a mindennapok megszokott keretei közül, s nehéz volt eldönteni: