A nyári melegben a DSVSA munkatársai és a fogyasztóvédők is fokozott óvatosságra intenek az élelmiszerek tárolása, vásárlása kapcsán, hogy megelőzhetőek
Alapvető fejlesztéseket sem végeznek az államkincstári szolgáltatások terén, sok vállalkozó szerint rendkívül nehézkes bármit is elintézni az állami pénzintézetnél
Szatmár megyében nincs gond az oltóanyagok biztosítása terén, tudtuk meg a DSP igazgatójától, Macrina Mihaitól, aki elmondta, hogy a roma közösségnek tájékoztató
Hamarosan ismét a régi fényében tündökölhet Szatmárnémeti központja, és annak szimbolikus épülete a Pannónia Szálló – az új tulajdonosok ma bemutatkozó
Ma van Jézus Szíve ünnepe, ezen a napon három plébánia közössége ünnepli búcsúját, majd vasárnap a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye búcsúját tartják
Szatmár megyéből 1500 szociáldemokrata vesz részt a párt szombati, bukaresti nagygyűlésén, amelyre több százezres tömeget várnak a szervezők — de nem mindenki