Az ország egyik legpatinásabb ingyenes köztéri rendezvényének mondta a szatmárnémeti városnapokat a polgármester, két nap múlva, május 25-én kezdődik a XXII
Tegnap délben a Szatmár Megyei Tanács kis gyűléstermében tartották meg az Interreg Europe Program keretében megvalósuló EPICAH – Effectiveness of Policy Instruments
A Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye szerint még mindig komoly veszélyt
Első alkalommal hajtottak végre laparoszkópos radikális cystectomiát a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban, amely utolsó generációs, ultrahangos vesekőporlasztó
Szatmár megye tizenkét iskolájának negyvenöt diákja vett részt a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban negyedik alkalommal megrendezett Pünkösdrózsa népdaléneklési
A Szentlélek ajándékait azért kapjuk, hogy használjuk — mondta ünnepi beszédében Kinczel István, a Kis Szent Teréz-egyházközösség plébánosa a Szentlélek-templom
Az egészséges és rendszeres testmozgást, illetve a teljesség érdekében az egészséges táplálkozás fontosságát tudatosították szombaton és vasárnap a szatmárnémeti