A hétvégén magyarországi meghívásoknak tettek eleget a szatmárnémeti Brighella Bábtagozat bábosai, illetve Harag György Társulat színészei — áll a szerkesztőségünkbe
A januárban regisztrált ingatlan adásvételek számát illetően kilencedik a megyék rangsorában Szatmár megye, írja az év első hónapjára vonatkozó kimutatásában
Leiher Géza, az ötéves Szatmári Hegyközség Egyesület elnöke a civil szervezet megvalósításra váró terveiről beszélt lapunknak Csanáloson, ahol szombaton
Charles Darwin, az evolúció tudományos elméletének megalkotója világszerte ismert, emblematikus személyiség, akinek a modern tudomány és gondolkodás fejlődésére
A szatmárnémeti EMNT Demokrácia Központ hosszabbított nyitvatartással (hétköznap reggel 9-től este 8 óráig) áll a magyar állampolgárok, szavazók, honosulni
Szatmáron és Erdélyben is a vállaltnál jóval több aláírás gyűlt a Minority SafePackre, azaz a Mentőcsomag a kisebbségek számára – Egymillió aláírás az európai
Több évtizedes hiányt pótol a családon belüli erőszak megfékezése terén az a nemrég bevezetett ideiglenes védelmi rendelet, amelynek köszönhetően a rendőr
Úgy van Románia a schengeni csatlakozással, mint Svájc az EU-ba lépéssel: a napot s az órát mindenki tudja, csak az évet nem — pedig Románia szakmailag már rég megfelel