Németország temesvári konzulja, Ralf Krautkrämer október 16-án Szatmár megyébe látogatott, mely során találkozott Darius Filip kormánymegbízottal, Pataki
Kedden 10 és 13 órától a Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja keretében lép fel a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata a kolozsvári
Az elmúlt három hónapban 21 502 dózis oltóanyagot osztott ki az országban az egészségügyi minisztérium, az oltottság aránya a gyerekek körében most már eléri
A megyei és országos római katolikus tantárgyversenyek anyagával is készültek a hitoktatók hétvégi találkozójukon, amit a nagyszokondi Szent Ignác lelkigyakorlatos
Pénteken Sorin Militaru rendezésében, az Északi Színházban, a Harag György Társulat előadásában mutatták be Federico García Lorca Bernarda Alba háza című drámáját